Kisebb kár érte és úgy érzi, hogy nem éri meg pereskedni? Nincs pénze pereskedni? A Pertárskereső.hu ebben segít. Keressen károsult társakat! A TV Ügyvédje riportereként többezer esetben tapasztaltam, hogy nem tudott “győzni az igazság”. Miért? Részletek...
Kérem Önöket, hogy a végtörlesztéssel, árfolyamrögzítéssel kapcsolatos tapasztalataikat itt osszák meg egymással és itt tegyék fel kérdéseiket!
2007-ben kezdődött. Jelzáloghitelem volt a lakásomon, 700e ft. Nyomasztott a dolog, sürgősen ki kellett fizetnem, hogy ne veszítsem el a lakásomat, de nem volt miből. Akkor találkoztam egy ismerősömmel, elkezdtünk beszélgetni, az anyagiakra terelődött a szó. Elmondtam neki a problémámat, azonnal segítséget ajánlott fel. Azt mondta, hogy most ő egy pü.tanácsadó cégnél dolgozik és ott tudnak segíteni nekem, menjek be, vigyem a szerződéseket, mely a kölcsönről szól. Így is tettem. Nagyon kedvesen fogadtak, átnézték a dokumentumokat alaposan, majd biztosítottak arról, hogy jó helyen járok, tudják a megfelelő stratégiát számomra. Elsősorban valahogyan ki kell fizetnem a tartozásomat, próbáljak meg mindenképpen valahonnan 700e ft-ot szerezni és tegyem a lakásomat tehermentessé, majd aztán tovább léphetünk a boldog jövő felé. Első lépés ki lett pipálva, tehermentessé tettem a lakásomat, ezután az volt a kérdés, hogyan tudjam megadni a kölcsönt, melyet egy barátomtól kaptam ígéretet téve, 2 hónapon belül visszafizetem egy összegben. Ekkor a pü.tanácsadó ismét jelentkezett és elmondta a stratégiát. 1. Fel kell venni személyi kölcsönt, 500e ft-ot az általuk megjelölt banktól, ebből el tudom indítani a “stratégiát”. Megtörtént. Ez után értékbecslőt küldtek a lakásomra, ennek alapján megkérték a maximális jelzálogkölcsönt a tehermentes lakásomra, 6,3 m ft-ot. A bank jövedelemigazolást kért, a rezsiről számlákat. Beadtam. Jövedelmem: 84e ntto, rezsiköltségem nyáron 45e. Mindezek tudatában a bank jó minősítést adott, mert megkaptam a maximális kölcsönt, a 6,3 m ft-ot. Ebből kellett kifizetnem a személyi kölcsönt, a barátomtól felvett 700e ft-ot, az értékbecslőt, a jegyzőt, aki a szerződést írta, a tanácsadó cég jutalékait. Tanácsukra a maradék pénzt befektettem, mivel azt mondták, a lakás egy holt tőke (nekem az otthonom) és ez így egy remek biznisz. Aggodalmamra, miszerint a fizetésemből nem fogom tudni fizetni a törlesztő részleteket, azt felelte pü.tanácsadóm, hogy ezzel ne is törődjek, mivel a befektetett pénz után járó hozamból simán tudom törleszteni a kölcsönt és az éves több mint 300e ft-os életbiztosítást is abból fogom tudni finanszírozni. Azt is mondta, hogy kockázata a befektetésnek csak annyi van, hogy a legrosszabb eshetőséget számolva 15 % hozamra számolhatok, ugyanis a törzstőkét nem lehet elbukni, ezért jobb ez a fajta befektetés a tőzsdézésnél. Többször is hangot adtam félelmeimnek, még az egész kölcsön felvétele előtt is, de ilyenkor a pü.tanácsadó előkapta laptopját és azon mutogatott különféle grafikonokat, melyek azt mutatták, hogy a 15 éves futamidőre felvett kölcsön összege már 10 éven belül megtérül és ki fogom tudni egy összegben fizetni a tartozásomat, ezen felül marad 2,5 m ft-om nyugdíjas éveimre. Tudták mennyi a jövedelmem, tudták, hogy egyedül nevelem a még iskolába járó gyermekemet, tudták és hangot is adtam aggodalmaimnak, jeleztem, hogy nem fogom tudni ebből a jövedelmemből fizetni a törlesztőket, de minden alkalommal megnyugtattak, sőt a pü.tanácsadóm olyan kijelentést tett, hogy végig fogják majd a kezem és mindenben fognak továbbra is segíteni. Talán mondanom sem kell, hogy többször is írtam levelet (e-mailt), leírtam kétségbeesésemet, hogy a lakásomat fogom elveszíteni, mivel CHF devizában adták a kölcsönt, iszonyú magas a törlesztő, a befektetésemből már alig van, egyrészt sokat buktam, másrészt onnan kellett kivenni pénzt, hogy be tudjam fizetni a biztosítást. A lényeg, amiért írtam, hogy nagyon nagy bajba sodortak, becsaptak, hazudtak, ráadásul szóban soha nem hangzott el, hogy CHF hitelt vegyek fel, vagy vettem fel, vagy akarok felvenni. Jelenleg a bankot egyáltalán nem érdekli már, hogy mennyi a jövedelmem, közel 5 éve fizetek és már duplájára emelkedett a kölcsön összege annak amit felvettem. A legelképesztőbb, hogy a napokban kaptam a banktól egy értesítést, miszerint a havi 278 CHF részletet felemelték 283 CHF-re. Miért? Mintha az lenne a céljuk, hogy minél hamarabb ki tudjanak tenni a lakásomból. Kilátástalan az egész, nincs segítségem, csapdába estem és nem tudom mi a kiút, hová forduljak.
Kérem Önöket, adjanak legalább tanácsot, mit tehetnék?
Üdvözlettel és tisztelettel: Bara Zsuzsa
végtörlesztés 180 forint árfolyam bejegyzéshez 2007-ben vettem fel az erste banktól jelzálogalapú lakáskölcsönt most 2011-ben már mi is a dupláját fizessük szeretnénk igénybe venni a végtörlesztést de a bankok csak elutasitóan viselkednek.azt mondják nem ér annnyit a lakás és nem adnak rá forintalapú kölcsönt szereném ha valaki segitene ebbe az ügybe előre is köszönöm
Sajnos nagyon sokan vagyunk ebben a kilátástalan helyzetben.Nekem is CHF alapú kölcsönöm van 54600 CHF,2008-ban vettem fel, melyet hiába is szeretnék végtörleszteni nem tudom,mert a fizetésem nem fedezné a havi törlesztőt.Több banknál is jártam,de mindenhol elutasítást kaptam, vagy adóstársat kértek.Kérdezem én honnan akasszak le bárkit is ebben a helyzetben?Egymagam építkeztem, akkoriban fűnek- fának adták a “kedvező” valuta alapú hitelt ( persze jelzálogfedezetre)!A szüleim háza a jelzálogfedezet,az én házam hitelmentes.Átszeretném terheltetni a hitelt a házamra végtörlesztéssel, de nem megy, nem engedik, akkor meg mit csináljak?Felháborító ez az egész,az ingatlanok értéktelenek,az emberi élet egész munkája odavész,és nem marad semmije hiába dolgozik és fizet(ne).Az emberek tehetetlenek és várják még türelmesen a sorsuk jobbrafordulását, de meddig?Üdvözlettel:G.Mária
Üdvözlök mindenkit én is ezzel a betegséggel küszködöm.Hitelt vettem fel lakás vásárlásra OTP-nél
Igényléskor forintot kértem ,adnak de csak svájci francot kellet a pénz elfogadtam.Pontosan 5-6 nap eltéréssel fizettem,míg nem jött egy levél,jól fizető ügyfél vagyok ha kell menjek be a bankba soron kívül azonnal 800 ezer forint személyi kölcsönt adnak svájci francban 17ezer törlesztéssel,
hát még belefér adjanak.Legalább megcsináltatjuk Drága jó apám emlékére sírját .Mostanra nem merek pontosan számolni mert elájulok az akkori butaságomon 70ezres fizetésemből 124ezret fizetek havonta persze,hogy szülő-testvér segítséggel mert lelki furdalást éreznek Az egész család miattam padlón van. Próbálnám vég törleszteni 5éve fizettem ÁTLAG 90ezerforint havonta és még ha vég törlesztenék az egész tőke és annak két harmada költségem van még tehát elbukom 100%-ot és kezdeném előröl az egészet mert csak új hitelből tudnám visszafizetni,vagy bukom a lakást viszi a bank és még 2mill tartozásom marad AZT MONDJÁK LETARTÓZTATTÁK A HAPSIT AKI IRÁNYÍTOTTA A TŐZSDÉN FRANK ALAKULÁSÁT MÉG SINCS VÁLTOZÁS .A VÉGTÖRLESZTÉST A NAGYOK MAGUKNAK TALÁLTÁK KI.HOGYAN ÉRINTI A BAJBAJUTOTTAKAT??? SEHOGY SE… HÁT A RÉSZLETET NEM TUDJUK FIZETNI ANNYI NINCS NEM HOGY MILLIÓK VISSZAFIZETÉSRE. BELE HAJTANAK MÉG NAGY TEHERBE HOGY A BANK JÓL JÁRJON .VESZTESSÉGRŐL BESZÉLNEK.JÓZAN PARASZTI ÉSZ IS AZT MONDJA ÉN, LEFIZETTÜK MÁR A TELJES KAMATOT KEZELÉSI KÖLTSÉGGEL CSAK A TŐKE MARAD ÉS A LAKÁS AMIT KAPNAK SOKAN FELÚJÍTÁSRA VETTÉK A PÉNZT TEHÁT ÉRTÉKET NÖVELTEK DE AZ FIGYELMEN KÍVÜL MARAD.JA ÉS MÉG HA A KORMÁNY EL FINGJA MAGÁT ZUHAN A FORINT .TEHETETLENEK VAGYUNK HA MEGFŐZTÜK EGYÜK MEG
Tisztelettel üdvözlök minden károsúltat…és a segitségünkre kész jogi képviselőket!!
2008 évben vásároltam egy ingatlant,melynek nagyrészét hitelből tudtam csak megfinanszirozni!A VÉTELÁR LETÉTELE ELŐTT,FELKERESTEM EGY KÖZVETITŐT,AKI FELAJÁNLOTTA,HOGY A VÁSÁROLT INGATLANRA TUD HITELT UGYMOND INTÉZNI!!HONAPOK TELTEK EL,MINDEN RENDBEN ,FOLYAMATBAN,AMIKOR KERESTEM TELEFONON!HÓNAPOK ELTELTÉVEL,MÁR FOGYOTT A TÜRELMEM,ÉS DÜHÖSEN FELKERESTEM AZ OTP FIÓKIGAZGATÓJÁT,ELMONDVA AZ ESETEM!!AZONNAL INTÉZKEDETT SZINTE,AZZAL A KÜLÖNBSÉGGEL,HOGY KÉRT MÉG 1 ADÓSTÁRSAT ÉS MÉG EGY INGATLANT FEDEZETKÉNT!!KÉNYTELEN VOLTAM BELEMENNI!!A HITEL FELVÉTELE ELŐTT,ÉN A FORINTALAPÚ HITELHEZ RAGASZKODTAM VOLNA,DE MÉG A HITEL ÁTUTALÁSA ELŐTT!!A KÖZJEGYZŐVEL EGYETÉRTVE!!A FIÓKVEZETŐ AZT MONDTA!!NÉZZEK SZÉT!!A HATÁRON TÚL MENNEK AZ EMBEREK DEVIZA HITELÉRT!!LEGYEN ESZEM!!
ELFOGADTAM A DEVIZAHITELT!!AZ ELTELT 3 ÉVBEN,A 27 ÉVES HÁZASSÁGOM TÖNKREMENT!!EGÉSZSÉGILEG LEROBBANTAM!!
PRÓBÁLTAM ÁTVÁLTANI A HITELEM A 180 FT -AL VÉGTÖRLESZTENI!!UGYANNEZ A BANK!!AZONNAL ELUTASITOTT,HOLOTT AZ ANYAGI HELYZETEM NEM VÁLTOZOTT!!HAJLANDÓ LETTEM VOLNA MÁSIK INGATLANT IS PLUSSZ FEDEZETKÉNT FELAJÁNLANI!!
SEMMILYEN ADÓSSÁGOM,NEM VAGYOK BÁRLISTÁS!!NEM VOLT A TÖRLESZTŐRÉSZLETEM MEGFIZETÉSÉBEN ELMARADÁSOM!!TÖBB MILLIÓ FT-OT ELŐTÖRLESZTETTEM A KORÁBBI ÉVBEN!!
RÖVIDEN ENNYI!!KÉREM,AKI PERT FONTOLGAT AZ OTP BANK -KAL SZEMBEN VEGYÜK FEL A KAPCSOLATOT!!
SOK MINNDENT ELHALLGATTAK AZ AKKORI PÉNZEMBEREK!!SZÁNDÉKOSAN FÉLREVEZETTEK BENŐNKET!!
ELLEHETETLENITETTÉK A NORMÁLIS ÉLETHEZ VALÓ JOGUNKAT!!TÖNKRETETTEK CSALÁDOKAT!!ÉLETEKET!!
NAGYON MEGKESEREDTEM,EGY ÉLETVIDÁM FELESÉG,ANYA VOLTAM!!
TALÁN RÖVIDEN ENNYIT!!BÁRKI PERT FONTOLGAT,VAGY JOGIKÉPVISELŐJE MÁR VAN,KÉREM JELEZZE,TÖBBEN KÖNNYEBB ÁTÉLNI EZEKET A NEHÉZ TÖRTÉNÉSEKET,FOGJUNK ÖSSZE!!
KÖSZÖNETTEL!!
EGY ADÓS!!
Üdvözletem mindenkinek!
Csatlakoznék az előttem szólóhoz, de azt hiszem nincs értelme, mert nincs aki kiállna értünk…………………………………..köszönöm
Nekem az FHB Banknál van fundamenta lakáskasszával kombinált svájci frank alapú lakáshitelem, ami 7millió forintnak megfelelő 48.597,61 CHF. A hitelt 2088. augusztus hótól fizetem, ami 60-70 eft havi törlesztéssel indult, jelenleg 120 eft-nál tart. Mikor lehetőség nyílt a 180,-Ft-os végtörlesztésre, a Fundementa munkatársa rábeszélt, hogy az egészet Fundamenta Lakáskassza által áthídaló hitellel váltsam ki. Ennek érdekében 2011 októberétől elindult a folyamat, ami ha minősíthetem, az őrülettel volt egyenértékű. Minden kért dokumentumot legalább kétszer kellett beszerezni, mert mindig volt valami kifogás. Egyfolytában rohangálni kellett a két pénzintézet között, de úgy nézett ki, hogy ha nehezen is, de határidőre minden pontosan el lett intézve. Legalábbis mind a két bank azt mondta, hogy minden rendben. A Fundamenta örömmel értesített, hogy megkaptam az áthidaló hitelt. Gondoltam az ügy sínen van. Az FHB Bankba bementem 2012.02 10. felé, hogy a folyószámlát rendezzük. Ott közölte az alkalmazott, hogy két számlám is van, amin meglepődtem, mert az utolsó folyószámla értesítőt az FHB-től 2011 december hónapról kaptam. Kiderült, hogy a Fundamenta már átutalta a végtörlesztésre a több mint 8 millió forintot. Kérdeztem az ügyintézőt, hogy akkor a bank miért nem törlesztette már be és erről miért nem értesített. Azt válaszolta, hogy február 29-e a határidő, addig biztos intézkedik a bank. Mivel én nem vagyok bankügyekbe járatos, nyugodtan hazamentem és vártam. Bár ne tettem volna. 2012 február 23-án kaptam egy levelet, hogy mivel a végtörlesztés 2012 február 20-ig nem történt meg, így az tárgytalan és újra nem ismételhető meg. Teljesen értetlenül álltam, hogy most mi van? Belegondolva ez a levél már biztos elkészülhetett 2012 február 20-a előtt, mivel már 23-án a postás már kézbesítette is a címemre. Felhívtam a bankot, természetesen nem tudtak tájékoztatást adni. 2012 február 23-án bementem a bank Teréz krt kirendeltségébe. Ott azt a tájékoztatást kaptam, hogy ők ebben nem kompetensek, forduljak panasszal a panaszirodájukhoz. Megírtam helyben a panaszlevelet amit ők állítolag továbbitottak. 2012. február 28-án felhívtam a panaszirodát, hogy akkor mi a helyzet. Természetesen nem adtak felvilágosítást, mivel nekik 30 nap áll rendelkezésükre kivizsgálni az ügyet. Nem hagyot nyugodni az ügy, így a mai nap folyamán 2012. február 29-én bementem a Váci út 20 alatti központba, hogy megérdeklődjem, hogy mi a helyzet. Ott legalább egy órás várakoztatás után közölték, hogy a Fundamenta által átutalt összeg nem fedezi a hitelt. Kértem, hogy mondja meg, hogy mennyi a különbözet és én azt most befizetem. Erre közölték, hogy nem lehet, mivel a határidő lejárt. Ezt sem értem, igazán, mivel 29-ét mondták határidőnek és az ma van. Közölték, hogy különben tartozok 2 havi kamattörlesztéssel ami több mint 600 CHF, aminek nem mondták meg a HUF megfelelőjét, de szerintem kb 160000Ft. Érdekes módon egyszersem szólítottak fel, hogy januárban nem fizettem törlesztést. Az eddigi gyakorlat szerint, mivel a fizetési nap 19.-e volt, ha esetleg valamilyen oknál fogva nem volt elég pénz a számlán, már aznap szóltak, hogy nincs elég fedezet, most meg hallgattak, mint nyuszi a fűben én meg naivan azt gondoltam, hogy a végtörlesztés bejelentésével, december 31-vel lezárták a számlámat és minden rendben. Mint kiderült a végtörlesztési különbözet abból adódik,hogy a Fundamenta levonta a hitelfelvételi díját és annyival kevesebbet utalt át ez kb 122 eft. Erről persze senki nem értesített, hogy Te h…. fizesd be a különbözetet. Különben azt sem értem, hogy ha ilyen díj van, akkor azt miért nem fizetteti be kp-be és a teljes hitelt pedig utalja át. Ez is egy érdekes dolog. Lehet, hogy ez is direkt van? Mivel nem is tudtam, hogy van egy eseti számlám a folyószámla mellett ugyan hogy fizettem volna rá be pénzt? Ennek a számlának a megnyitásáról sem értesítettek. Ezek mind utólag 20 után derültek ki, miután megkaptuk a levelet az elutasításról és elkezdtünk össze-vissza rohangálni. Az FHB semmiről nem tájékoztatott, sőt még arról is mélyen hallgatott, hogy állítólag tartozom nekik. Szerintem ez nagyon rosszhiszemű eljárás és úgy tünik, hogy direkt csinálták, hogy lejárjon a határidő és ne valósuljon meg a végtörlesztés. Nekem ez a véleményem. Most már csak azt szeretném tudni, hogy ilyen esetben mi a teendő és mennyi reményem van arra, hogy egy lakásra ne két banknak kelljen fizetnem a törlesztést. Az az érdekes eset állt elő, hogy a Fundamentának az általuk FHB-ank átutalt összeg után, a törlesztést, ami havi 120 eft és most még az FHB is kéri a havi hiteltörlesztéseket ami szintén 120 eft körül van. A fizetésem kb. 150-200 eft között van, ami változó. Na erre varrjak gombot. Ez elhúzódhat, mint a panasziroda mondta 30 nap, azaz akkor március rámegy. Ha innen nem kapok kedvező elbírálást akkor még a Pénzügyi Felügyeletekben reménykedhetek (leírtam nekik az esetet), aminek az ügyintézése szintén legalább 30 nap, de 90 napot is olvastam. Ennyi ideig miből fizesek duplán? Van valakinek valamilyen ötlete, hogy ilyenkor mi a teendő? Megkérdeztem a fundamentás üzletkötöt, hogy ilyenkor mi van, de azt válaszolta, hogy nem tudja, mert ilyet még nem hallott. Ha bárki hasonló cipőben jár, remélem összefogunk és felvesszük a harcot az igazunkért.
Végtörlesztési pert kívánok indítani, ehhez keresek ügyvédet!
Köszönöm